Parkerdőkezelés

A kezelésünk alatt álló parkerdők közül kiemelt jelentőségű a nagy múltra visszatekintő Csalánosi Parkerdő, amelyet kecskeméti középiskolások telepítettek még az 1960-as években, majd 1975-ben Kecskemét első parkerdőjévé alakították. A belső részen található, korábban mocsaras terület lecsapolásával 1978-ban tavat alakítottunk ki, mely ma is a kilátogatók kedvelt célpontja. Az erdőtömb jelenlegi területe 68 ha. Számos fafaj előfordul benne, köztük a juharok, a platán, hazai nyárfák, erdei fenyő, akác, kőrisek, valamint elszórtan nyír, fűz, szilek.

A parkerdőt időközben a természeti értékeket féltő, tisztelő és szerető állampolgárok számára igazi kirándulóhellyé alakítottuk, ahol padok, asztalok, tűzrakóhelyek és esőbeálló várja a piknikezők, pihenni vágyók kényelmét.

A parkerdő minden évben számos eseménynek ad otthont, többek között a Kecskeméten kétévente megrendezésre kerülő Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozónak.

Az erdő területén parkerdészetünk szakemberei az Üzemtervi előírásoknak megfelelően dolgoznak. Parkerdőről lévén szó nem lehet a területen hagyományos erdőgazdálkodást folytatni. Célunk, hogy ezt a környékünkön egyedinek számító pihenőhelyet Kecskemét városának megőrizzük, valamint a lehetőségeknek megfelelően további fejlesztéseket végezzünk a pihenni és kikapcsolódni vágyók kényelme érdekében.

Parkerdőkezelés vonatkozásában a Csalánosi Parkerdő mellett referenciánknak számít Kecskeméten a Milliomodik Hektár Parkerdő is.

Főbb referenciáink:

Csalánosi Parkerdő
(Kecskemét)
parkerdő kezelése

Milliomodik Hektár Parkerdő
(Kecskemét)
parkerdő kezelése

Nyitvatartás

Hétfő Zárva
Kedd 08:00 - 17:00
Szerda 08:00 - 17:00
Csütörtök 08:00 - 17:00
Péntek Zárva
Szombat 08:00 - 16:00
Vasárnap Zárva

ZÁRVA

Nagykereskedelmi kiszolgálás hétfőtől - péntekig 8:00 és 16:00 között

Bemutatkozó videó

Bankkártyás fizetési lehetőség is biztosított!

 

Növényvédelmi leírás

 

Fogyasztóvédelmi tájékoztatás

Szavatossági tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató

Tiltakozási jog tájékoztató




 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. További információ.. Adatkezelési tájékoztató

Elfogadom a sütik használatát.