Vendégünk volt Pápai Gábor

2012. május 9-én délután több mint nyolcvanan hallgattuk nagy érdeklődéssel Pápai Gábor - az Erdészeti Lapok főszerkesztője – komoly, ám humorban is bővelkedő nagyszerű előadását az idén 150. születésnapját ünneplő Erdészeti Lapokról.

Az Országos Erdészeti Egyesület Kecskeméti Helyi Csoportja meghívására „országjáró körútján” szívesen állt meg Gábor a Juniperus Parkerdészetben, hogy (az általa is nagy létszámúnak ítélt) szakmabeli közönségnek a Lapok 150 éves történetéről meséljen.

 

Az egyébként is napsugaras időben „bemelegítésként” körbejártuk a KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészetét, s betekintést nyertünk – az országban egyedülálló, erdőgazdaság által működtetett – dísznövénykertészet tavaszi munkálataiba. Izzadtunk nem csak a napon, hanem a fóliasátrakban is, láttunk ültetőgépet, és minden felmerülő kérdésünkre frappáns választ kaptunk Bekőné Polner Katalin erdészeti igazgató asszonytól, s Fábián Gábor műszaki vezetőtől.

Főhajtással és koszorúzással emlékeztünk meg Szűcs Dezső 2011-ben elhunyt kollégánkról, a Juniperus korábbi vezetőjéről a Parkerdészetben felállított emléktáblájánál.

Ezt követően megtöltöttük a Juniperus Hotel éttermét, s „visszarepültünk” az időben

1862-be, Wagner Károly és Divald Adolf, a Selmecbányai Akadémia két professzorának korába, akik 150 évvel ezelőtt az önálló magyar erdészeti szaknyelv megteremtésének céljával útjára indították az Erdészeti Lapokat, mely újság a sok-sok év alatt számtalan értékes információhoz jutatta az ország erdésztársadalmát.

Pápai Gábor emberöltőkön átívelő (erdész)történelmi áttekintése mindnyájunkat magával ragadott (még ha a vetített képek a fényviszonyok miatt csaknem láthatatlanok voltak is), úgy gondoljuk, munkásságáért méltán kapta 2011-ben az Év Szakújságírója-, és idén a MUOSZ Életműdíjat. Ezúton is gratulálunk, s köszönjük sokévi munkáját!

Tagtársaink (többek között az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület helyi csoportja elnöke) külön köszönetet mondtak Gábornak a hosszú évek alatt nyújtott újságírói „baráti jobbért”, s a KEFAG Zrt. jóvoltából estebéddel, majd kötetlen beszélgetéssel zárult a találkozó.

Makra Zsuzsanna, PR referens KEFAG Zrt.

Kecskemét, 2012. május 10.

Vissza a kezdőlapra...

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. További információ.. Adatkezelési tájékoztató

Elfogadom a sütik használatát.