Dísznövénytermesztés

A dísznövénytermesztés parkerdészetünk kiemelt tevékenysége. Több mint 500 növényfaj és fajta termesztésével foglalkozunk, melyek három nagy termékcsoportokba sorolhatók. Legnagyobb arányú a cserjék és évelő növények kínálata: közel 400 fajta közül választhatnak az érdeklődők. Díszfakínálatunk több mint 70 fafajtára terjed ki, több mint 120-féle fenyő és más örökzöld növény szerepel a választható növények sorában.

Hosszú évek óta tartó törekvésünk, hogy a közismert, széles körben elterjedt növények termesztése mellett minden termékcsoportban új fajtákat is bevezessünk.

A cserjék és évelők sorában Hollandiából importált szaporítóanyagból általunk termesztett új növényekkel bővítjük fajtaválasztékunkat. Ilyenek pl. az új levendulaváltozatok, a pimpófélék és az egyre keresettebb új rózsafajták. Mindezek mellett a legkülönlegesebbnek számító, ún. szoliter-növények kínálatával a vásárlói igények igen széles palettáját tudjuk kielégíteni. Ebben a vonatkozásban nagyon keresettek pl. a borókák formára nyírt változatai.

A díszfák esetében az alapfajták termesztésétől kezdve a különleges oltványokig nálunk minden megtalálható. Vásárlóink - a suhángmérettől kezdve az erős gyökérzetű, nagyméretű, korosabb fákig - a legkülönbözőbb méretekből válogathatnak. Ezek túlnyomórészt szabad gyökérrel kerülnek értékesítésre, de vevőink rugalmas kiszolgálása érdekében konténeres növényanyagot is nevelünk a nyári hónapokban történő kiültetések megoldására.

A fenyőfélék és más örökzöldek közül elsősorban a hamisciprus, a tuja- és borókafélék változatait termesztjük – szintén különböző méretekben, illetve konténeres és földlabdás formában. Ezek között egészen nagyméretű, 3-4 méteres növényeket is találhatnak az arra igényt tartó vásárlók.

Nyitvatartás

Hétfő Zárva
Kedd 08:00 - 17:00
Szerda 08:00 - 17:00
Csütörtök 08:00 - 17:00
Péntek Zárva
Szombat 08:00 - 16:00
Vasárnap Zárva

ZÁRVA

Nagykereskedelmi kiszolgálás hétfőtől - péntekig 8:00 és 16:00 között

Bemutatkozó videó

Bankkártyás fizetési lehetőség is biztosított!

 

Növényvédelmi leírás

 

Fogyasztóvédelmi tájékoztatás

Szavatossági tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató

Tiltakozási jog tájékoztató




 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. További információ.. Adatkezelési tájékoztató

Elfogadom a sütik használatát.